Párként swingerezni?
Igen, sokan csinálják. Sokan el sem tudják képzelni. A swingert alapvetően pároknak találták ki, ahol a párok együtt élik meg a vágyaikat más párokkal együtt. A párcsere során ugyan külön vannak, de mégis együtt, hiszen az együttlétek során ott vannak közel egymáshoz, találkozik a tekintetük, vannak akik fogják egymás kezét is. Azok a párok tudnak swingerek lenni, akik nem birtokolják a párjukat, férjüket, szexuálisan szabadabb felfogásúak és szeretik egymást annyira, hogy ezt meg tudják adni egymásnak.

Tipp
Amennyiben totálisan ellenkezel, elképzelhetetlennek tartod, hogy lásd a párod mással is, ne erőltesd magadra, még a párod, férjed kedvéért se próbáld meg, mert nem lesz jó. Nem fogod tudni megélni a pillanatot, rosszul fogod magad érezni és annak nem lesz jó vége. A kapcsolatotok vagy a házasságotok is rámehet.
A swinger a testi kapcsolatról szól
Csak szex és semmi más
A swingerezés a testi kapcsolatról, a szexuális vágyak megéléséről, mondjuk úgy, hogy az érzelemmentes szexről szól. Fontos, hogy el tudjuk különíteni a szeretkezéstől. Míg otthon a párunkkal szeretkezünk, addig a swingerben szexelni fogunk. Azok a párok akik mindketten szeretnék feldobni a szexuális életüket és mindketten ki szeretnék próbálni a swingert, ők többnyire sikerrel járnak, jól sikerül a buli és rákapnak az élmányre. Amikor csak az egyik fél szeretné, az mindig nagyon rizikós, sok esetben vitával zárul a party, ugyanis az érzelmek csak ott jönnek elő olyan dolgok miatt, amire otthon nem is gondoltunk elindulás előtt.

Tipp!
Mielőtt elindulnánk egy swinger klubba a párunkkal, tegyünk fel néhány kérdést magunknak és közben térképezzük az érzéseinket. Ezek további kérdéseket hozhatnak magukkal, amiket nagyon fontos előtte tisztázni magunkkal és a párunkkal.
- A klubban mindenki hódítani akar, milyen érzés, ha udvarol valaki a páromnak, a párom pedig elkezd vele flörtölni? Milyen érzés, ha hölgyek fehérneműben hívogatóan kacsintanak rá a férjemre, páromra?
- Milyen érzés elképzelni, hogy látom a páromat mással szexelni? Láthatóan élvezi, jól érzi magát, ez hogy esik?
- Másik oldalról nézve, el tudom képzelni, hogy a párom jelenlétében flötrtölök, fogadom az udvarlást?
- A párom jelenlétében el tudom képzelni, hogy mással szexelek?
- El fogom tudni engedni magam a párom, férjem jelenlétében és merem élvezni az együttlétet?
Szabályok felállítása
Az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb dolog amit a pároknak nagyon pontosan szükséges megbeszélni egy swinger club látogatás előtt. Mindenki más és más, mindenkire más hat érzékenyen és kellemetlen szituációkban találhatjuk magunkat, ha nem tisztázzuk előtte a részleteket. Amennyiben mégis menet közben ébredünk rá arra, hogy ez nekünk már sok, habozás nélkül érdemes ezt jelezni a párunknak és abbahagyni az addig csináltakat egy esetleges későbbi vita elkerülése érdekében, illetve a későbbi rossz érzések miatt. Amennyiben valami nekünk nem jó és ezt nem jelezzük azonnal, azzal saját magunknak csinálunk rossz élményt és később a rossz érzések miatt ítéljük el a helyet, a partnert vagy partnereket, esetleg a párunkat. Nagyon sok pár az elején teljesen lekorlátozza a lehetőségeket, hogy mit szabad és mit nem. Elindulunk egy nagyon hosszú listával, hogy mit nem szabad, a lista pedig minden egyes alkalommal szűkül és pár hónap után azt veszik észre, hogy kitolódtak a határok.

Tipp!
Az első swinger club vagy swinger buli látogatásunk előtt a legnagyobb részletességgel gondoljuk át és beszéljük meg párunkkal, hogy mi fér bele nekünk. Lemegyünk csak nézelődni, ismerkedni, beszélgetni és maximum kettesben vonulunk el egy szobába, vagy bevonunk mást is. Amennyiben bevonunk mást is, vele mi fér bele. Csak csókolózás és simogatás vagy pont, hogy kizárt a csókolózás, azonban minden mást lehet. Csak párokkal vagyunk hajlandók elvonulni, hogy mindkettőnknek legyen öröme benne, vagy meghagyjuk a lehetőségét annak, hogy csak az egyik fél örömére vonunk be szóló Urat, esetleg hölgyet.
A kellemetlenség elkerülése érdekében plusz egy tanács, hogy beszéljük át párunkkal mivel jelezzük, hogy nekünk ez sok. Fontos egy jel vagy egy vészszó kijelölése arra az esetre, ha valamikor úgy érezzük, hogy nekünk ez már nem fér bele és mindenképpen használjuk is abban a pillanatmban, amikor megfordul a fejünkben, hogy na most kéne jelezni. A párunk kedvéért se maradjunk benne olyan szituban ami nekünk nem tetszik, nem jó, nem okoz örömöt!
Több inger, másabb, esetleg nagyobb élvezet
Érdemes számítani arra, hogy a swingerben rengeteg nem hétköznapi inger ér minket azzal a lendülettel, hogy belépünk az ajtón. A hely hangulatának és a dress code-nak köszönhetően azonnal érezzük az erotikát a levegőben. Amikor hagyjuk, hogy a hely vigyen magával és el tudunk lazulni, egy kicsit más dimenzióba kerülünk. Levetkőzzük a gátlásainkat, a megfelelési kényszert és vonzóak, csábítóak akarunk lenni. Előkerül a legnőiesebb, legférfiasabb énünk, ami otthon a hétköznapokban már kevésbé van jelen. A klub területén bárhol láthatunk csókolózó, egymást simogató, szexelő embereket és hallunk vágykeltő hangokat. Ezek abban az esetben, amikor szexuális kapcsolatot létesítünk vágyfokozóak tudnak lenni. Izgalmas lehet az is, ha néznek mások, ha pedig arra vágyunk és hagyjuk hogy csatlakozzanak többen, a csoportos szex élménye is óriási élvezetet nyújthat. A hölgyeknek legtöbbször említett vágya, hogy két férfival legyen egyszerre, az Uraknak pedig, hogy egyszerre két hölggyel. Amikor egy ilyen aktus létrejön, olyankor elképesztően sok inger éri az embert, nyilván sokkal több, mint ha egyszerre csak egy ember kényezteti. A hangulat, a sok inger hatására úgy láthatjuk élvezkedni párunkat, ahogy az otthon, kettesben nem jellemző, úgy érezhetjük, hogy jobban élvezi a szexet mással, mint velünk, ami nem igaz, mert nem jobban, csak másként.

Tipp!
Fogadjuk el, hogy egy ilyen helyen a hangulat és a rengeteg inger hatására más élvezetekben lehet része a párunknak és ne higgyük azt, hogy kevésbé szeret minket vagy mással jobban élvezi a szexet, mint velünk. Egyszerűen más és ettől másképpen is élvezi. Továbbá tartsuk szem előtt, hogy továbbra is ez érzelemmentes szex, ami pedig otthon történik az szeretkezés. A swinger klubban látottakat és hallottakat soroljuk a vágyak megélésének és a változatosság varázsának a hatásai közé és legyünk tisztában azzal, hogy ezt másképp nem tudjuk megadni párunknak. Szeressük párunkat annyira, hogy örüljünk az örömének, adjuk át magunkat a hangulatnak és keressük mi is az élvezeteket. Amennyiben nem csak a párunkra koncentrálunk, hanem mi is hagyjuk, hogy magukkal vigyenek az események, nekünk is lehet ugyanolyan élvezetekben részünk.
Féltékenység a swingerben
Furcsának tűnhet, hogy a swingerben jelen lehet a féltékenység, pedig előfordul ám, hogy valakiből előhozzák a klubban történt események. Legsűrűbben abban az esetben fordul elő, ha csak az egyik fél vágyik a swingerezésre, a másik fél kizárólag a párja kedvéért megy bele, általában ez nem vezet semmi jóra. Olyan is előfordulhat, hogy ott derül ki, hogy ez mégsem megy, ez általában a részletes átgondolás, megbeszélés hiányából adódik. Otthon nem gondoltunk bele, hogy milyen érzés lesz és erre csak ott ébredünk rá, hogy ez nem nekünk való. Rosszabb esetben ezt nem is jelezzük párunknak azonnal és máris ott a baj.

Tipp!
Mielőtt igent mondanánk párunknak a swinger látogatásra, előtte őszintén kérdezzük meg magunkat, hogy mennyire vagyunk hajlamosak a féltékenységre? Mennyire tudjuk elviselni, hogy csinos, kívánatos hölgyek veszik körül a párunkat vagy sármos, jó humorral rendelkező férfiak udvarolnak a barátnőnknek, feleségünknek? Az összes ezen az oldalon található kérdést tegyük fel magunknak és térképezzük fel az ezekkel kapcsolatos érzéseinket.
Amennyiben bármelyik kétségeket ébreszt bennünk, ezt beszéljük meg a párunkkal és tudassuk vele, hogy nem vágyunk erre vagy, hogy bizonytalanok vagyunk. Sokkal jobb előre mindent megbeszélni, mint a klubban, buliban cirkuszt csinálni, megsértődni vagy esetleg rossz élményként megélni és maradandó rossz érzésekkel hazamenni. Megbélyegezheti a kapcsolatot és szakítás, válás is lehet a vége.
Összefoglaló tippek
- Amennyiben teljesen elzárkózunk a gondolattól, a párunk kedvéért se menjünk bele!
- Ne csapjuk be magunkat, legyünk őszinték legalább magunkhoz és ismerjük be, ha féltékeny típusok vagyunk. A kapcsolatunk érdekében, nem biztos, hogy a legjobb ötlet a swingerezés.
- Ha egy kicsit is bizonytalanok vagyunk, beszéljük meg!
- Nem szükséges elsőre fejest ugrani a mélyvízbe, le lehet menni csak a hangulattal ismerkedni, szokni a környezetet és az ingereket.
- A swingerben történt együttléteket ne keverjük össze az otthonival. Különítsük el a szexet a szeretkezéstől.
- Ez egy önismereti utazás is lehet, ne lepődjünk meg, ha olyan dolgok kezdik mozgatni a fantáziánkat, amikre eddig nem is gondoltunk. Ugyanez igaz a párunkra, lehet, hogy egy új oldalát ismerjük meg.
- Amint valami nem jó, azonnal jelezzük!
- Éljük meg a vágyainkat, de tartsuk tiszteletben a párunk érzéseit! Amikor még nem áll készen valamire, azt ne erőltessük rá!
- Ha már elmentünk a swinger klubba, érezzük jól magunkat!
