Bejelentkezés – az első lépés
Mindenek előtt az első és legfontosabb a bejelentkezés. Nos, ha a bejelentkezésen túl vagyunk, jöhet a lényeg, el kell menni a buliba!
Érkezés és első benyomások
Privát partyn előfordulhat, hogy időpontra kell érkezni, ilyenkor nem illik késni. A swinger klubokba nem szükséges nyitásra menni, de első alkalommal lehet, hogy kényelmesebb lesz egy üres térbe belépni és egy lazító ital mellett ismerkedni a hellyel, mint a teli vendégekkel lévő klub forgatagába csöppenni.
Sokakat először feszélyez a fehérneműben történő mutatkozás – ez majd szépen elmúlik. Főleg, ha elolvastad a dress code oldalt és ha látod, hogy körülötted mindenki hasonlóan lenge ruhában van. 🙂 A gátlásaid oldódni fognak.
Öltözés, zuhany, körbevezetés
Amikor megérkezünk egy buliba, akkor kapunk egy szekrénykulcsot, majd az öltözőben át tudunk öltözni a váltóruhánkba amit hoztunk magunkkal. Itt többnyire van lehetőségünk zuhanyozni, amennyiben olyan helyről érkeztünk, ahol erre nem volt lehetőség. A szekrényünkbe elzárhatjuk az értékeinket, ruháinkat.
Miután átöltöztünk, kérésünkre szívesen körbevezet a tulajdonos vagy a szervezők bármely tagja. Ugyanakkor biztosan akad vállalkozó szellemű vendég is aki ezt szívesen megteszi, ez máris egy jó ismerkedési alap.
Ezen a ponton máris oldódik a kezdeti feszültség, mert jó eséllyel érezzük, hogy jófej és laza emberek közé érkeztünk.
Ismerkedés, beszélgetés, iszogatás
Indulhat az ismerkedés, beszélgetés, iszogatás – persze az iszogatás csak mértékkel! Az alkohollal érdemes óvatosan bánni, ennek a miértje bővebben az információk között megtalálható.
A buli további része csak rajtad múlik…
Az, hogy a buli további része számodra hogyan alakul, az csakis rajtad, rajtatok múlik. Azon semmiképp se lepődj meg, hogy látni fogsz párokat, esetleg csoportokat csókolózni, pettingelni – ez itt teljesen természetes.
A swinger világban mindenkinek teljesen természetes a szexualitás, semmi szégyellni való nincs benne. Bármikor bárkinek mondhatsz nemet, de ha úgy érzed el is mehetsz vele, velük egy szobába. Itt senki nem fog csúnyán nézni rád.
Az, hogy mennyi nyitott és mennyi zárt szoba van ez klubonként eltérő. Szóval így néz ki egy buli a swingerben. Megérkeznek a vendégek, ismerkednek, beszélgetnek és akik hangulatba jönnek kihasználják a szobák adta lehetőségeket.
Mindezt természetességgel, elfogadással, teljes diszkrécióban.
Frissítő feltöltődés
A bulikon a vendégek sok energiát felhasználó tevékenységet folytatnak, ezért a klubok szoktak gondoskodni ennek a pótlásáról. Szoktak lenni gyümölcstálak, szendvicsek, nasik, van ahol meleg étel is várja a vendégeket. Ezekből szabadon lehet fogyasztani, a hely belekalkulálja a hozzájárulásba.
Zárásként – csak érezd jól magad!
Végezetül a lényeg, hogy jól érezd magad!
A tulajdonosok biztosítják a helyet, de a jó hangulatról mindig a vendégeknek kell gondoskodni.
Csak rajtad áll, hogyan fogod érezni magad a buliban!
Ez is érdekelhet

A swinger etikett
Ezen az oldalon kivesézzük, hogy mire illik ügyelni egy swinger buliban. Több szempont az élet bármely területére is ugyanúgy igaz, ugyanis az alapvető illemtan ismeretében ezeknek alapvetőnek kellene lenniük.
